Építészből népzenész

75 éves Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, népzenekutató, dalszerző, a Nemzet Művésze, a Sebő-együttes alapítója.

Kultúrsnack

2022.02.10 | olvasási idő: kb. 2 perc


Már gyerekkorában nyitott volt mind a reál tudományok, mind a művészetek irányába, viszont ez a sokrétű érdeklődés pályaválasztásakor megnehezítette a dolgát. Végül a nagymamája tett pontot az i-re, és így döntött az építészet mellett. Azonban nem sokáig tevékenykedett a szakmájában, a művészi véna felülkerekedett és véglegesen a népzene világa felé sodorta.

A Sebő együttes tagjai, Koltay Gergely (b), Sebő Ferenc (k) és Halmos Béla (j) játszanak a Magyar Televízió IV-es stúdiójában. (MTI Fotó: Horváth Péter)

Zenei pályafutását az 1960-as évek végén József Attila verseinek feldolgozásával kezdte, majd ezen a vonalon haladva fonódott össze élete végérvényesen a népzenével. Halmos Bélával alapított duót (Sebő-Halmos duó), ebből alakult a Sebő-együttes Koltay Gergellyel kiegészülve. A ma is aktív zenész neve egybeforrt a hangszeres népzene, az énekelt versek és a táncházmozgalom fogalmakkal és hagyott kitörölhetetlen nyomot a hazai népzenei világban.

BORÍTÓKÉP:  Budapest, 2017. január 25. Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban munkásságát idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 312 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

A világcsúcstartó pengő kurta karrierje

A két világháború közötti önálló magyar fizetőeszköz, a pengő 1927. január elsejétől lett az ország hivatalos pénze.

Csákányi László 100!

Csákányi László, a XX. századi magyar színjátszás feledhetetlen alakja, emellett a gyerekek és mindannyiunk örömére Foxi Maxi és Kovakövi Frédi hangja száz esztendeje, 1921. január 13-án született.

A magyar animáció mesterei - kvíz

A köztévé csatornái a következő napokban a magyar animáció – vagy ahogyan az érdeklődők többsége még ma is szívesebben nevezi: a rajzfilm – immáron klasszikusnak mondható alkotásait sugározza. Az apropó a műfaj egyik hazai mestere, Jankovics Marcell születésének 80. évfordulója, illetve az animáció világnapja.

"Zenebohóc szerettem volna lenni..."

...de színésznek született. Bársonyosan zengő mély hangjával, csodálatos színészi átváltozásaival, feledhetetlen humorával írta be magát a magyar színháztörténetbe. 85 éves lenne Sztankay István színművész, a Nemzet Színésze, akire gyermekei segítségével - sosem hallott sztorikkal - emlékezünk.