Világelső acetilénlámpák

„Jön, leteszi, felmegy, kiveszi, beteszi, lejön, felveszi, elmegy, mi az?” Így hangzott a huszadik század első felében népszerű találós kérdés egy kihalt szakma, a lámpagyújtogató napi tevékenységéről. Ma már csak szoborként lehet látni az egykor az utcakép részeként megszokott mozdulatot, a budapesti Teleki teret 2017 óta díszíti Mészáros Attila Lámpagyújtogató szobra a köztéri gázvilágítás lámpáit esténként begyújtó és reggelente eloltó városi lámpakezelőről.

1897-ben a világon elsőként Tata-tóvárosban helyeztek üzembe utcai acetilénlámpás közvilágítást az elkészült gázfejlesztő telepnek és csőhálózatnak köszönhetően. A díszkivilágítás Ferenc József és II. Vilmos német császár tiszteletére készült, akik a városban ejtették meg találkozójukat egy hadgyakorlat alkalmából. Az 500 lámpát kiszolgáló szerkezetet a budapesti Acetiléngáz Rt. készítette, a tervező Berdenich Győző volt, aki szabadalmát az acetilénfejlesztő készülékeken végzett újítások, az acetiléngáz tisztítására szolgáló készülék és a gázláng visszacsapását felfogó „szelencze” tekintetében is lajstromoztatta. Először Wöhler állított elő kalcium-karbidot 1862-ben. Az 1894-es nagyüzemi előállítás pedig Moissan és Willson nevéhez fűződik.

Pesten és Budán már 1916-ban világítottak gázzal. Az első lámpát Tehel Lajos, a Nemzeti Múzeum természettárának őre az akkori múzeumépület homlokzata előtt gyújtotta be. 1856. december 21-én a petróleumlámpák használatával egy időben a mai Rákóczi úton gyulladtak ki a főváros első közvilágítási gázlámpái. A második világháborúban a közvilágítási rendszer jelentős hányada megsemmisült vagy megrongálódott, a károk helyreállítása 1949-ig tartott. Az 1960-as évek végére a gázvilágítás gyakorlatilag megszűnt, egyeduralkodóvá vált az elektromos közvilágítás, melyet Edison szénszálas izzólámpára vonatkozó 1879-es szabadalma alapozott meg. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége kiadványában Makra Zsigmond kifejti, hogy egy időben párhuzamosan működött a két világítási mód, és úgy tűnt, hogy kisebb településeken gazdaságosabbak az acetilénlámpák, ám ez nem igazolódott be, így Tatán is áttértek az elektromos világításra az elektromos vasúthálózathoz való csatlakozási szándék miatt is.

Később készült higanygőzlámpa, reflektor, fénycső, ostornyéllámpa, neoncsöves kandeláber is, a közvilágítás fejlődése felgyorsult, a gázlámpák nosztalgikus hangulata és emléke azonban a mai napig megmaradt.

A művészetben is gyakran megjelent a lámpa, a régi, szép kandeláber sokakat megihletett. Antoine de Saint-Exupéry felejthetetlen művében, A kis hercegben is van lámpagyújtogató, az Ének az esőben című 1952-es romantikus filmmusicalben Gene Kelly a zuhogó esőben egy lámpaoszlopot ölelve táncolja a világba boldogságát, a Gázláng című 1944-es bűnügyi thrillerben Ingrid Bergman rémül halálra a film dramaturgiailag hangsúlyos jeleneteinél, Sennyei Vera pedig búgó hangon énekel a gázlámpáról. Oláh Gusztáv úgy alkotott csodálatosan élethű, a távolba vesző párizsi lámpasordíszletet Puccini Bohémélet című operájának 1936-os operaházi előadására, hogy három-három igazi kisebbedő lámpa mögött a zsinórpadlásról belógatott elemet tervezte meg festett utcának, a három valódi lámpa végtelennek tűnő folytatásaként. Ahol a lámpákat elhelyezte, egyre kisebb és kisebb lukakat vágatott a belógatott festett, havas tájat ábrázoló vászonba, hátulról narancssárga reflektorral megvilágítva a felületet. A bohém jóbarátok párizsi hóesésének illúziója teljes volt.

Borítókép: Budapest, 1958. január 3. Lámpagyújtó szakember ellenőrzi a gázlámpát a budai Várban. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Készítette: Vadas Ernő. Azonosító: MTI-FOTO-799940

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 316 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.