Budapest leghosszabb alagútja

Elsőként Novák Dániel mérnök vetette föl 1837-ben a Duna és a budai Várhegy alatt átvezető alagút építésének ötletét, és rögtön három tervváltozatot is készített. Az egyik szerint a folyó két partját kötötte volna össze a víz alatt, a londoni Temze-alagút mintájára, de ezt az ötletét nem támogatták. Négy évvel később Baczó József mérnök is készített egy egyvágatú tervet, 1842-ben pedig már Széchenyi István maga is kezdeményezte az alagút megépítését.

Novák 1844-ben megjelent tanulmányában ezt írta: „Egy jó feljáró útvonal az új állandó hídtól a várba koronája lenne az országház építkezésének. Ha ezenfelül, mint azt már 1838-ban az elöntések miatt is ajánlottam, a híd testével egyszintben alagutat is vezetnének a várhegyen keresztül Krisztinavárosba, akkor igazán mellékessé válik mindenki számára, Pesten vagy Budán lakjék-e a jövőben, mint ahogy a távolságokat az egész város területén ez az alagút lényegesen csökkentené.”

Hogy végül ki is volt az alagút végső tervének megálmodója, azt sok bizonytalanság övezi. Akkoriban két Clark (Tierney Clark, Clark Ádám) vezetéknevű angol mérnök is Pest-Budán dolgozott, kizárólagos tervezőként egyikük neve sincs dokumentálva.

Végül 1853. február 10-én kezdték el a munkát. A 350 m hosszú, tojás alakú boltozatú alagút kifúrása két irányból indult, sőt Clark Ádám még függőlegesen is leásatott 39 méter mélységbe. A kivájt részt elég hamar átjárhatóvá tették a gyalogosok számára vásár- és ünnepnapokon. Képzeljék csak el, mennyire lehetett élvezetes a nagy zaj és por közepette akkoriban átsétálni az alagúton?!

Azért, hogy több természetes fény jusson az építménybe, az alagút közepét alacsonyabbra alakították ki, mint a két kijáratát. Hét és fél hónapig tartottak a munkálatok, a robbantáshoz 800 mázsa lőport használtak fel. A várhegyet 9,5 méter szélesen fúrták át, a sziklafalakat téglával bélelték ki a vízátszivárgások miatt, a téglaboltozatot pedig becsempézték. A kibányászott köveket a dunai rakpart kialakításához használták fel.

Hivatalosan 1856-ban vehették birtokukba az alagutat a gyalogosok. A kapuzatok két év múlva készültek el, a keleti oldal Clark Ádám, a nyugati Frey Lajos tervei alapján. Mivel 1918-ig fizetni kellett az áthaladásért, eleinte csak a jómódú pesti és budai polgárok használták. Gyalogosan egy krajcárt, egy- és kétlovas kocsik áthaladásakor három, illetve hat krajcárt kellett fizetni a vámszedőknek. Este mécsesek, később hangulatos gázlámpák segítették az áthaladást. Az elkészült kapuzat tetején teraszokat alakítottak ki, ahol étterem üzemelt.

„Nemzeti lételünk egyik nagyszerű emléke is ez idén létesült, a budavárhegyi alagút, méltó ikercsoda-testvére a lánczhidnak” – írta Jókai Mór az év eredményeit összefoglaló cikkében a Vasárnapi Újságban.

A második világháborúban a nyugati kapu megsemmisült, melyet Benkhard Ágoston tervei alapján építettek újjá. Az utat leaszfaltozták és kiszélesítették az északi gyalogjárda megszüntetésével.

Borítókép: Budapest – Alagút. (MTI Rt. / Bizományosi: Róka László)

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 315 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.