
„Mégiscsak érdemes ilyen öregnek lenni!”
Csodagyerekként indult, a világ legnagyobb zenei színpadain játszott, majd karmesterpálcára cserélte a zongorát és a leghíresebb szimfonikus zenekarokat vezényelte. Születésnapján köszöntjük a Kossuth-díjas művészt, Vásáry Tamást.
Karakter
2023.08.11 | olvasási idő: kb. 3 perc
Nővére zongorázni tanult, ezért gyakori vendég volt otthonukban egy zongoratanárnő. A gyermek Tamás a rádión hallott egy dallamot, ami felkeltette az érdeklődését. Először csak a zongorán próbálta lepötyögni a hangokat, később - miután újra hallotta a dallamot -, már a harmóniákat is hozzátette. Amikor legközelebb jött a tanárnő, elmesélte neki, hogy milyen szép zenét hallott, és kérte, hogy hallgassa meg. Mivel még csak 5-6 éves kisfiú volt, le sem ért a lába a pedálokig, így állva játszotta el – mint kiderült – Boccherini menüettjét. Teljesen lenyűgözte a tanárnőt, hogy a gyermek kottaolvasás nélkül, hallás után képes volt előadni a művet. A fantasztikus zenei érzékkel megáldott fiú hatévesen kezdett járni a debreceni konzervatóriumba, ahová csak hétéves kortól lehet, de tehetségének köszönhetően Vásáry Tamással kivételt tettek. Nyolcévesen adta első koncertjét, amit úgy is hirdettek, hogy a „csodagyerek” zongoraestje. Az est iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a pénteki koncertet szombaton és vasárnap is meg kellett ismételni.
Amikor Dohnányi Ernő – az akkori magyar zeneélet fejedelme – Debrecenben járt, bemutatták neki a tehetséget. A zeneszerző meghallgatta Tamás játékát, aki elmondta, hogy egy nap 3 órát gyakorolt. Mire Dohnányi így válaszolt: „Túl sok, egy óránál ne gyakorolj többet, a többit futballozzál.” Ezen a tanácson akkor még nagyon csodálkozott, de később megértette, hogy mire gondolt mestere. „Az embernek elsősorban embernek kell lennie és az emberség ott kezdődik, hogy elsősorban gyerek vagy. Látom azt a sok csodagyereket, akik tönkremennek azért, mert pszichológiailag hiányzik a gyerekkor. Ettől féltett engem Dohnányi, ma én ettől féltem a fiatalokat, ugyanúgy, mint ő.”
1953-ban szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongoratanszékén. Ezt követően Kodály Zoltán tanársegédjének nevezték ki a Zeneakadémia Szolfézs Tanszékén. 1961-ben nagy sikerű londoni bemutatkozása a Royal Festival Hallban elindította nemzetközi karrierjét, mely során számos jelentős versenyen díjazták. Pályafutása alatt évi átlag 100 hangversenyt adott a világ legfontosabb zenei központjaiban, így többek között London, Párizs, Berlin, Bécs, Oslo színpadain. A karmesteri pálca is régóta vonzotta, a zongoristalét pedig már terhes lett számára. Miután levezényelte első koncertjét karmesterként, így érzett: „Az első akkordtól kezdve úgy éreztem, itthon vagyok, most itt jól érzem magam és a zongorázásnál már nem.”
Mint karmester, több mint 100 zenekarral dolgozott, köztük a legrangosabbakkal. Két angol zenekar igazgatója és első karmestere lehetett. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere és tiszteletbeli örökös főigazgatója.
Tokody Ilona operaénekes így beszél róla: „Gyermeki rajongás van benne a zene iránt. Egyenes lélek, egy olyan ember, aki soha nem árt senkinek sem. Hát hogyan lehetne ilyen hatalmas égszínkék szemekkel? Csak igazságot lehet mondani.”
Borítókép: Vásáry Tamás MTI Fotó, Készítette: Cser István Tulajdonos: MTI Rt. Fotóarchívum: MTI-FOTO-902415
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Zorán 80!
Generációtól függetlenül bárki fel tudna idézni egy-egy Zorán-slágert, így egy ország örülhet, amiért a zenélést választotta a villamosmérnöki hivatás helyett. 80. születésnapján köszöntjük Sztevanovity Zoránt!
Játsszanak velünk a színházi világnapon!
1961 óta március 27-én ünnepeljük a színházi világnapot. Büszkén a magyar színjátszás gazdag hagyományaira és a magyar színművészet kiemelkedő alakjaira, ez alkalommal közös játékos ünneplésre invitáljuk Önöket.
Államalapítás és új kenyér
Tudjanak meg többet az ünnep történetéről és nézzék meg lapozható képgalériánkat!
Különleges fotók és érdekességek a 110 éve született Básti Lajosról
Az örök Ádámra, Csongorra, Lear királyra és Higgins professzorra emlékezünk egy különleges videós bejátszással!