Verkli – amit „szívvel kell tekerni”

Abban a pillanatban, amikor a természetrajzi teremben befejeződött a kémiai kísérlet, „megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a meleg márciusi napon, s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsika a tanterembe. Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből indulónak hangzott, s olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengett, hogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akik valóban mosolyogtak is rajta.”

A sokszor kerekekre szerelt, mechanikus zeneszerszámot szekrényre emlékeztető faburkolattal látták el, hogy megóvják az időjárás viszontagságaitól. Forgatható karral működtették, melynek tekerésével a verklis levegőt továbbított a fújtatókba, s ugyanakkor egy fémbütykökkel ellátott forgó hengert is működtetett. Az apró fémszögek hol ezeket, hol azokat a sípokat szólaltatták meg. A mechanikai egymásutániságot az összeverődő közönség fülbemászó dallamként érzékelte, és aprópénzzel jutalmazta.

A verkli szó 1838-ban tűnt fel a magyar nyelvben, átvétel a bécsi németből. Nem kell ahhoz nyelvésznek lenni, hogy az önkéntelen szófejtés során a munka jelentésű német Werk szóra gyanakodjunk, s valóban: annak kicsinyítő képzős változata, a Werkel az, amelynek a magyar szó fogantatását köszönheti. A zenélő utcai szerszámok megnevezésére ugyan szép számmal akadtak versenytársai – kintorna, hangolya, sípláda –, de a XIX. század végére a verkli vitathatatlanul győztesként került ki a küzdelemből.

Manapság nagy divatja van annak, hogy feltérképezik a városok hangtájait. A mozgalom Kanadából ered, és nem zenészek, hanem többnyire építészek rögzítik egy-egy metropolisz jellegzetes hangjait. A verkliszó dokumentálása azonban ma már inkább az akusztikus régészet – mert ilyen is van! – feladata. A verklisek a II. világháború után megfogyatkoztak a főváros utcáin, de még a hetvenes-nyolcvanas években is fel-feltűntek az utcákon, olykor még a lakótelepek szalagházainak oldalában is felcsendült a verkli muzsikája.

A verkli szó másodlagos jelentése a szakadatlanul ugyanúgy ismétlődő munka vagy más lélekölő tevékenység. Szabó Lőrinc a Tücsökzene című versciklusának egyik darabjában kissé fásultan állapította meg: „Közben háború és hétköznapok. / Könyvek. Szerelem. A verkli forog.” A verkliről mégsem ez ötlik eszűnkbe, hanem az, ahogy Bilicsi Tivadar énekelte Darvas Szilárd és Tamássy Zdenko szerzeményét:
Nem wurlitzer a verkli, 
Ezt szívvel kell tekerni!
Tralallala, tralallala
Szívvel kell tekerni!

Borítókép: Budapest, 1957. február 19. Verklis a Váci utcában. Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum. Készítette: Friedmann Endre. Azonosító: MTI-FOTO-794391

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 296 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva további érdekes felvételeket talál.