Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt


Városkép - A miskolci Szabadság tér látképe
Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén, Miskolc
Miskolc, 1961. augusztus 7.
A miskolci Szabadság téren álló Kossuth-szobor, a háttérben jobbra a híres Erzsébet fürdő épületének kupolája, hátul a domboldalban pedig az Avasi Református templom épülete áll.
MTI Fotó: Bajkor József
Erzsébet tér: Az Erzsébet tér, korábbi néven Szabadság tér Miskolc belvárosában található. A Széchenyi utca és az Avasalja között húzódik, egy utcánál alig szélesebb területen helyezkedik el.
A város közgyűlése Papmalom térnek nevezte el a lebontott malom helyét, később Fürdő, majd Erzsébet térnek nevezték. A közfürdő kupolás épületét 1892-ben kezdték építeni, és egy év múlva már állt is az épület. A Széchenyi utca melletti sarokház 1898-ra épült fel. Ugyanebben az évben állították fel a téren Róna József művét, mely Kossuth Lajos legelső egész alakos köztéri szobra volt az országban.
Erzsébet fürdő: A fürdő 1892–1893 között épült, Adler Károly tervei alapján, eklektikus stílusban.
Avasi templom: A templomot a 13. században kezdték el építeni román stílusban. 1489-ben háromhajós késő gótikus stílusú csarnoktemplommá építették át. 1544-ben a törökök felgyújtották a templomot, beomlasztva a gótikus bordás boltozatokat, a tetőt és ledöntve a templomtornyot. 1563--1569 között a templomot református szertartásoknak megfelelően építették át. A templom legutóbbi restaurálását 1982-ben fejezték be.
Készítette: Bajkor József
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-826617
Fájlnév: F__OR19610807032.jpg
ICC: Nem található
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
Hasonló képek: