Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt


Közlekedés - Új típusú Ikarus buszok
Magyarország, Budapest, Budapest
Budapest, 1971. augusztus 12.
Az új típusú IKARUS 260-as autóbusz a Budai Várban, Szent István lovas szobránál.
MTI Fotó: Mező Sándor
Az államalapító Szent István király szobrát 1906-ban avatták fel az I. kerületben található Budai várban. A lovas szobor Stróbl Alajos alkotása. A mester 10 évig dolgozott rajta. A szobor mint a kereszténységet bevezető uralkodót ábrázolja a királyt a Budai várban. A kompozíció főalakja, a lován ülő Szent István király a Szent Koronát viseli, fejét aranyos glória övezi, baljában az apostoli kettős keresztet tartja. Az alépítmény domborművein István uralkodásának kiemelkedő mozzanatai, a koronázás, a törvényhozás és a templomépítés látható.
A templomépítést ábrázoló domborművön Schulek Frigyes építészt (jobbról balra a második alak, az ásós barát mögött) is megörökítette a szobor alkotója, Stróbl Alajos. Ugyanezeken a domborműveken Jókai Mór, Benczúr Gyula, valamint Stróbl Alajos édesanyja is felismerhető.
A szobor közel 5 és fél méter magas talapzatát a Halászbástya építésze, Schulek Frigyes tervezte. A talapzatot ovális alaprajzú, áttört mellvédkorlát veszikörül, rajta Isten báránya és a négy evangélista fejdomborműve látható.
Az Ikarus 260 az Ikarus 200-as típuscsalád egyik legsikeresebb, legnagyobb szériában gyártott tagja. Az autóbusz 1971-től 2002-ig készült szériában, mind városi, mind elővárosi változatban.
Készítette: Mező Sándor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-867712
Fájlnév: C__ZO19710812031.jpg
ICC: Nem található
Orientation: 0
Resolution: 300.000
ResolutionUnit: 2
ColorSpace: 1
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
Hasonló képek: