Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kereskedelem - A földműves-szövetkezet boltjában Kereskedelem - A földműves-szövetkezet boltjában
3 cm kifutó

Kereskedelem - A földműves-szövetkezet boltjában

Magyarország, , -

1950. október 1. Vásárlókat szolgálnak ki egy földműves-szövetkezet helyi boltjában az eladók. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. MTI Fotó: Murai György
A termelőszövetkezetek tömeges szervezése 1949 őszén bontakozott ki. A felülről lebontott tervszámoknak megfelelően, esetenként azokat túl is teljesítve, 1949 őszén 819, 1950 első felében 521, második felében 397, 1951-ben a tervemelés jegyében további 2440, 1953 közepéig pedig – noha ekkor már ellentétes tendencia is jelentkezett – újabb 561 termelőszövetkezetet szerveztek. A szervezés néhány jellegzetességét a 46. táblázat adatai jól mutatják. A tszcs-k átlagos területe 1949 nyarán nem érte el a 100 ha-t, másfél év múlva is csak valamivel haladta meg ennek kétszeresét, s az 1953 közepén működő tsz-ek átlagosan 310 ha területe sem nevezhető igazán nagyüzeminek. Egy tagra 1949 közepén 4,7, 1950 végén 3,7, 1953 júniusában pedig 4,3 ha föld jutott. Az átlagos földterület hullámzásában, illetve csökkenésében döntő szerepet játszott a termelőszövetkezeti tagság szociális összetételének alakulása. Kezdetben a tsz-ek túlnyomórészt állami, illetve állam által átengedett eszközökkel működtek. Még 1950 végén is a földterületek majdnem háromötödét (59 százalékát) az állam engedte át, összes vagyonuk 65 százaléka, a közös lóállomány 49, a szarvasmarha-állomány 50, a juhok 63, a sertések 35 százaléka származott állami juttatásból. Amíg a belépéssel földhöz és egyéb eszközhöz lehetett jutni, a szervezésben még működtek érdekeltségre alapozott hajtóerők. Amikor azonban a belépés döntően az egyéni eszközök közösbe adását jelentette, elapadt az önkéntesség hajtóereje, s ezt tovább csökkentette a tszcs-k általában gyöngébb jövedelmi viszonya. Míg kezdetben, 1950 végéig mindenekelőtt a falusi nincstelenek, a földosztásból kimaradtak alkották a tszcs-k tagságának jelentős részét, 1950–1951-től politikai kampányfeladattá vált a birtokos parasztság termelőszövetkezetbe késztetése. Ennek következtében míg 1950 végén a tsz-tagok több mint egyharmada (35,3 százaléka) volt korábban földnélküli, addig 1952 végére arányuk 18 százalék alá esett. (Pető Iván-Szakács Sándor) ké

Készítette: Murai György
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-767044
Fájlnév: F___X1950_437008.jpg
ICC: Nem található




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 500 HUF
21 000 HUF
18 500 HUF
16 500 HUF
13 000 HUF
11 500 HUF
10 000 HUF
8 500 HUF
17 000 HUF
15 500 HUF
12 500 HUF
11 000 HUF
9 500 HUF
8 000 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 576 HUF
8 197 HUF
7 397 HUF
7 042 HUF
6 308 HUF
5 974 HUF
5 307 HUF
4 996 HUF
4 395 HUF
4 105 HUF
3 572 HUF
3 305 HUF
2 838 HUF
2 593 HUF
8 576 HUF
8 197 HUF
7 397 HUF
7 042 HUF
6 308 HUF
5 974 HUF
5 307 HUF
4 996 HUF
4 395 HUF
4 105 HUF
3 572 HUF
3 305 HUF
2 838 HUF
2 593 HUF
4 366 HUF
4 366 HUF
4 329 HUF
4 329 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Gazdasági szervezet
Kereskedelem
Mezőgazdaság

A sorozat további képei:


Hasonló képek: