Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Mezőgazdaság - Új termelőszövetkezet alakult Mezőgazdaság - Új termelőszövetkezet alakult
3 cm kifutó

Mezőgazdaság - Új termelőszövetkezet alakult

Magyarország, Bács-Kiskun, Kiskunhalas

Kiskunhalas, 1955. október 6. Gusztos Antal, az újonnan alakult Alkotmány Termelőszövetkezet elnöke (j) megbeszéli a vetőmagszállítást Harnóczi István tsz-taggal, aki 22 holddal lépett be a szövetkezetbe. MTI Fotó/Magyar Fotó: Tóth László
Termelőszövetkezet: a kollektivizálás során keletkezett gazdasági szervezet. A szövetkezetesítés vagy kollektivizálás az önálló parasztgazdaságokról a földek közös megművelésére való áttérést jelenti a Rákosi- és a korai Kádár-korszakban. 1948-53 között igen erőszakos folyamat volt, adminisztratív, kényszerítő eszközökkel, viszonylag kis hatékonysággal, 1953, ill. 1956 után megtorpant, majd a földek zömét 1961-re kollektivizálták. A kollektivizálás során kialakított üzemforma volt a termelőszövetkezeti csoport (tszcs, ez a Rákosi-korszakban domináns), majd 1950-től az önálló jogi személynek számító termelőszövetkezet is (tsz, inkább a Kádár-korszakra jellemző).

Készítette: Tóth László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-785417
Fájlnév: F__TO19551006023.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Gusztos Antal, Harnóczi István




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

17 500 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
11 000 HUF
9 500 HUF
8 000 HUF
7 000 HUF
14 000 HUF
12 500 HUF
10 000 HUF
9 000 HUF
8 000 HUF
6 500 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 576 HUF
7 608 HUF
7 397 HUF
6 497 HUF
6 308 HUF
5 473 HUF
5 307 HUF
4 540 HUF
4 395 HUF
3 694 HUF
3 572 HUF
2 938 HUF
2 838 HUF
8 576 HUF
7 608 HUF
7 397 HUF
6 497 HUF
6 308 HUF
5 473 HUF
5 307 HUF
4 540 HUF
4 395 HUF
3 694 HUF
3 572 HUF
2 938 HUF
2 838 HUF
4 549 HUF
4 366 HUF
4 512 HUF
4 329 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Gazdasági szervezet
Mezőgazdaság

A sorozat további képei:


Hasonló képek: