Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Tanácsválasztás - Választási kampány Belpolitika - Tanácsválasztás - Választási kampány
3 cm kifutó

Belpolitika - Tanácsválasztás - Választási kampány

Magyarország, Baranya, Pécs

Pécs, 1950. október Hatalmas vörös csillaggal és "Szavazz a Népfrontra, a békére szavazol!" feliratú transzparenssel vonulnak a résztvevők a tanácsválasztási gyűlésre Pécsett, ahol a Petőfi téren Farkas Mihály honvédelmi miniszter mondott beszédet. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó/Magyar Fotó: Botta Ferenc
A tanácsrendszer 1950-es bevezetésével a közigazgatás szinte valamennyi ága egységes szervezeti keretet kapott, a közigazgatás és államigazgatás közötti korábbi határok elmosódtak, megszűnt az önkormányzati jelleg. A szocialista állam az egységes államhatalom elvi alapján állt, a tanácsok ennek helyi szervei voltak, a korábbinál sokkal kiterjedtebb volt a központi beavatkozás. A helyi tanácsok végrehajtó és intézkedő szervei a végrehajtó bizottságok voltak, amelyeket a helyi tanácsok tagjaik sorából választottak. 1990-ben a tanácsrendszer megszűnt, felállították az új önkormányzati rendszert, melyet leválasztottak az államigazgatásról. Az első országos tanácsválasztásokat 1950. október 22-én tartották. A választók 96,9 %-a járult az urnák elé, 97,8 %-uk a Népfront jelöltjeire szavazott. Magyar Függetlenségi Népfront: 1949 februárjában alakult pártszövetség, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front utóda. Elnöke Rákosi Mátyás volt. Tagjai a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) mellett a Független Kisgazdapárt (FKGP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP), a Független Magyar Demokrata Párt és a Radikális Párt elemei voltak, az 1949-es országgyűlési és az 1950-es tanácsválasztásokon közös listán, közös programmal indultak. Abszolút mértékben kommunista dominancia alatt állt; Rákosi már az MDP Központi Bizottsága 1949. április 2-i ülésén hangsúlyozta: a választások célja a szövetséges pártok teljes felszámolása, így törekedni kell arra, hogy a megválasztandó képviselők túlnyomó többsége az MDP soraiból kerüljön ki. A Népfront így hamar egytagúvá vált, listája az 1953-as országgyűlési választásokon már csak MDP-s, illetve pártonkívüli neveket tartalmazott.

Készítette: Botta Ferenc
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-767000
Fájlnév: F___X1950_376049.jpg
ICC: Nem található




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

20 000 HUF
17 500 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
11 000 HUF
9 500 HUF
8 000 HUF
7 000 HUF
14 000 HUF
12 500 HUF
10 000 HUF
9 000 HUF
8 000 HUF
6 500 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 843 HUF
8 576 HUF
8 576 HUF
7 397 HUF
7 397 HUF
6 308 HUF
6 308 HUF
5 307 HUF
5 307 HUF
4 395 HUF
4 395 HUF
3 572 HUF
3 572 HUF
2 838 HUF
2 838 HUF
9 843 HUF
8 576 HUF
8 576 HUF
7 397 HUF
7 397 HUF
6 308 HUF
6 308 HUF
5 307 HUF
5 307 HUF
4 395 HUF
4 395 HUF
3 572 HUF
3 572 HUF
2 838 HUF
2 838 HUF
5 641 HUF
4 366 HUF
4 366 HUF
5 596 HUF
4 329 HUF
4 329 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Választás
Választási kampány

A sorozat további képei:


Hasonló képek: