Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Münnich Ferenc a Budapesti Ipari Vásáron Belpolitika - Münnich Ferenc a Budapesti Ipari Vásáron
3 cm kifutó

Belpolitika - Münnich Ferenc a Budapesti Ipari Vásáron

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1960. május 20. Dr. Münnich Ferenc (b), a Minisztertanács elnöke kipróbálja az egyik kiállított járművet a Budapesti Ipari Vásáron. Mellette felesége (k) és Rónai Sándor (j), az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Bartal Ferenc
Az vásárok feladata 1957-től a hazai ipar eredményeinek bemutatása volt, de már 1958-tól a szocialista országok, majd 1959-től a kapitalista országok kiállítói is részt vettek az akkor még Budapesti Ipari Vásárnak nevezett bemutatókon. 1962 őszén elnyerte a Budapesti Nemzetközi Vásár nevet, illetve rangot. Münnich Ferenc, dr. (1886-1967) keményvonalas kommunista politikus, 1956 után a rendszer második legfontosabb káderja, a rendszer egyik jelképe. Münnich 1956. november 4-étől a Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányban a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek minisztere, illetve miniszterelnök-helyettes, november 11-én pedig az MSZMP KB tagja lett. Részt vett a karhatalmi zászlóaljak és a munkásőrség megszervezésében. A Kádár-kormány lemondását követően a minisztertanács elnöke volt 1958 és 1961 között. A Szovjetunió 1967-ben Lenin-renddel tüntette ki.

Készítette: Bartal Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-815590
Fájlnév: F__BA19600520032.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Münnich Ferenc, Rónai Sándor




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

30 500 HUF
27 000 HUF
22 000 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
20 500 HUF
18 500 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
12 500 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 446 HUF
12 065 HUF
10 414 HUF
9 525 HUF
8 128 HUF
7 747 HUF
6 477 HUF
6 223 HUF
4 826 HUF
4 572 HUF
3 683 HUF
3 429 HUF
12 446 HUF
12 065 HUF
10 414 HUF
9 525 HUF
8 128 HUF
7 747 HUF
6 477 HUF
6 223 HUF
4 826 HUF
4 572 HUF
3 683 HUF
3 429 HUF
3 683 HUF
3 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Házelnök
Ipar (általános)
Kormányfő
Országgyűlés
Vásár

A sorozat további képei:


Hasonló képek: