Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az MSZMP XIV. kongresszusa - Az MSZP megalakulása Belpolitika - Az MSZMP XIV. kongresszusa - Az MSZP megalakulása
3 cm kifutó

Belpolitika - Az MSZMP XIV. kongresszusa - Az MSZP megalakulása

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. október 7. Horn Gyula külügyminiszter elnököl a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIV. kongresszusán a Budapesti Kongresszusi Központban, amelynek küldöttei ezen a napon nagy szavazattöbbséggel kimondták a Magyar Szocialista Párt (MSZP) megalakulását. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter
A többségükben reformelkötelezett küldöttek 1202 igen szavazattal, 159 nem és 38 tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy az MSZMP-ből létrehozzák a Magyar Szocialista Pártot, az átalakulással együtt vállalva a folyamatosságot. Többen azonban, így Grósz Károly főtitkár is, jelezték: nem kívánnak az MSZP-hez csatlakozni, amivel sajátos helyzet állt elő. Az MSZMP formálisan nem szűnt meg, hanem átalakult, mivel a kongresszusi szavazás nevében és programjában új párttá változtatta, ellenben az ezt nem vállalók ragaszkodtak addigi szervezetükhöz, nevével-szellemiségével egyetemben. Horn Gyula (Budapest, 1932. július 5. -) politikus, közgazdász, a Németh-kormány külügyminisztere (1989-90), 1994. július 15. és 1998. július 6. között Magyarország miniszterelnöke.

Készítette: E. Várkonyi Péter
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-908132
Fájlnév: CNYIP19891007169.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Horn Gyula




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

21 000 HUF
18 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
10 000 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
12 000 HUF
9 500 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 819 HUF
7 040 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 929 HUF
5 261 HUF
5 261 HUF
4 639 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 750 HUF
3 238 HUF
3 238 HUF
2 771 HUF
7 819 HUF
7 040 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 929 HUF
5 261 HUF
5 261 HUF
4 639 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 750 HUF
3 238 HUF
3 238 HUF
2 771 HUF
4 276 HUF
4 244 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Külügyminiszter
MSZP
Megalakulás
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: