„Nem az idő halad: mi változunk” Ma van a magyar dráma napja

A Magyar Írók Szövetsége azért szeptember 21-ét kezdeményezte 1984-ben a magyar drámairodalom ünnepének, mert 1883-ben ezen az őszi napon tartották Madách Imre örökbecsű művének, Az ember tragédiájának az ősbemutatóját a Nemzeti Színházban, több mint 20 évvel megjelenése után. A premiert a 41 évesen elhunyt író már nem érhette meg. A legtöbbször színpadra állított magyar művet először megrendező Paulay Ede az író fiának, Madách Aladárnak az engedélyével dolgozta át, közel a felét kihúzva a szövegnek. Érdekesség, hogy ezen az estén világítottak először villannyal a Nemzeti Színházban. Évát Jászai Mari, Lucifert Gyenes László, Ádámot pedig a tragikusan fiatalon elhunyt, közönségkedvenc Nagy Imre játszotta, akinek nem más volt a keresztapja, mint Kossuth Lajos.

A drámai költemény egyetlen létező kéziratát Madách véleményezésre Arany Jánosnak küldte meg, aki nemcsak abban segített a fiatal tehetségnek, hogy több mint ezer sorban korrigált, hanem elragadtatva mutatta be az alkotást a Kisfaludy Társaság ülésén, és elérte nyomtatott kiadását a tagok és pártoló tagok részére. Hamar az összes európai ország hivatalos nyelvére lefordították, de már elérhető többek között galíciai, jiddis és arab nyelven, sőt eszperantóul is.

Madách legendás művének magyar nyelvű színpadi bemutatói, rendezései jóval meghaladták a százat, előadásszámban ez több ezret jelent. Legtöbb alkalommal a budapesti Nemzeti Színházban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon és Kolozsváron mutatták be új rendezésben, de többször, több rendező álmodta színpadra Miskolcon, Kecskeméten, Debrecenben, Egerben, Győrben és Pécsett is. Párizsban bábjáték formájában adták elő, New Yorkban a Drakulaként világhírűvé vált Lugosi Béla játszotta Ádámot, Los Angelesben pedig az a Szörényi Éva rendezte meg, aki az 1950-es években a női főszerepet formálta meg itthon. Csupán Szegeden legalább tizenöt premierje és számtalan előadása volt a műnek, melyek még népszerűbbé tették azt. Az első, 1933-as szabadtéri előadáson a rendező, Hont Ferenc több száz fős statisztériát mozgatott a színpadon.

A legismertebb magyar dráma olyan sorai, mint a „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”, szállóigévé váltak. A legek drámájának egy-egy bemutatójához is fűződnek további legek. Az 1913-as kolozsvári előadást rendező színigazgató és a magyar filmgyártás egyik úttörője, Janovics Jenő például legelőször hagyta meg teljes terjedelmében a szöveget, valamint legelőször használta fel az előadásban a mozgóképes vetítést. Erre az egyiptomi színben került sor, a piramisépítést szemléltette a huszadik század elejének technikai vívmányával.

Ismerjük, mégis újra és újra értelmezhetjük a művet, többletmondanivalót, örökérvényű gondolatot és aktualitást egyaránt találva benne. Nem véletlen, hogy a darab mindig megmozgatta a rendezők fantáziáját, és többen – mint például Hevesi Sándor, Lengyel György, Vámos László – többször is megrendezték pályájuk folyamán. A legtöbb társulattal és városban Lengyel György álmodta színpadra, a Szegedi Szabadtérin pedig Vámos László mutatta be legtöbbször. Az új Nemzeti Színház is a Madách művel nyílt meg 2002-ben, és talán nem véletlen, hogy a művet kedvelő és értő rendező-mesterek tanítványai is feladatukul tűzték ki színpadra állítását. Érdekesség, hogy a darabot szintén többször megrendező Németh Antal az 1930-as évek derekán, a Magyar Rádióban is elkészítette Szabó Lőrinc összekötő verseivel a darab hangjátékváltozatát Somlay Artúr, Bajor Gizi és Csortos Gyula főszereplésével. A felvételt azonban egy olyan viaszlemezre rögzítették, amely csupán két lejátszást tett lehetővé, így sajnos már sohasem tudhatjuk meg, milyen lehetett. 

Németh Antal vágya volt, hogy a műből film és táncmű is szülessen. Neki külső okok miatt sajnos nem, de későbbi művészgenerációknak sikerült ezt megvalósítania. Az Operaházban Barbay Ferenc Kocsák Tibor zenéjével koreografálta meg, Markó Iván balettjét pedig a Pesti Magyar Színházban mutatták be. Szinetár Miklós tévéfilmje (Huszti Péter, Moór Marianna és Mensáros László főszereplésével) mellett Jeles András Angyali üdvözlet című filmje különleges megközelítésből, gyermekszereplőkkel dolgozta fel a témát, a közelmúlt nagy hatású bemutatója pedig Jankovics Marcell animációs filmje volt, mely több mint 20 évig készült. Az alkotó a tizenöt madáchi színt különböző animációs stílusban valósította meg.

A Tragédia, ahogy röviden becézik, nemcsak az irodalmárok, a rendezők vagy a koreográfusok képzeletét mozgatta meg újra és újra, hanem a színészekét is. Volt, aki megrendezte, más megírta gondolatait a műről, mint például Básti Lajos, „Mire gondolsz, Ádám?” című szerepelemző könyvében. A képzőművészek kreativitása is szárnyra kapott. Legismertebb illusztrátora Zichy Mihály volt, akinek rézmetszetei a mű Athenaeum Kiadó által jegyzett díszkiadásában jelentek meg gyönyörű, kék, vajszínű és piros színű borítóval is kapható aranyozott egészvászon-kötésben és aranymetszéssel.

A madáchi műből Ránki György írt 10 esztendőn keresztül misztériumoperát, melynek 1970-es bemutatóján Bende Zsolt, Házy Erzsébet és Udvardy Tibor énekelte a főszerepet, majd 30 évvel később Bozay Attilát is megihlette „Az öt utolsó szín” címmel. Legkülönlegesebb feldolgozása talán a Madách Gimnázium színjátszó csoportjának 1954-es előadása volt a Zeneakadémián, melyet a művet később többször is színpadra állító Lengyel György rendezett diákként, az ifjúság hevével és a kibontakozó tehetség lendületével.

Borítókép: Budapest, 1970. november 28. Ránki György-Madách Imre: Az ember tragédiája című operája az Operaházban. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Készítette: Keleti Éva. Azonosító: MTI-FOTO-866088

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 319 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.