Különleges fotók és érdekességek a 110 éve született Básti Lajosról

Balatoni fiúként, Keszthelyen született Berger Lajosként, színiakadémistaként a Beregi nevet használta, és egy időben Básthyként is szerepelt a színlapokon. Orvosi egyetemre is járt, mégis a színészetben teljesedett ki. A felvételire Mányai Lajos színész beszélte rá, és egy Ady-verssel rögtön fel is vették. A versmondás és a szép szövegmondás végigkísérte pályáját, főiskolai tanárként pedig egy évtizeden át tanított beszédtechnikát, és műkedvelő versenyeken is jó szívvel látta el tanácsokkal a versmondókat. 

Hegedülni a remek keszthelyi cigányprímástól, Árvai Jánostól tanult ifjúkorában. Később is szívesen megszólaltatta a hangszert családja és kollégái örömére, ahogyan az 1962-es rendhagyó televíziós Ki Mit Tud?-ban is látható.

Shakespeare szinte valamennyi hősét megformálta: volt Brutus, Orlando, Hamlet és Lear király bőrébe pedig száznál is több alkalommal bújt. Volt emellett Oidipusz, Bánk bán, Harpagon, Volpone, a „szépfiúk” közül százszor volt Vronszkij, kétszázötven alkalommal Armand Bajor Gizi Kaméliás hölgye mellett, és háromszáz este tapsoltak az ő Ferdinándjának az Ármány és szerelem előadásában. A szőke, kékszemű, sármos fiatalember színpadon és filmen is sorra kapta a hőszerelmes szerepeket a pályája kezdetén, – és talán zenei képzettségének is köszönhetően – a zenés műfaj bonvivánjait is többször megformálta. Szerepelt a Maya, az Egy csók és más semmi és a Kihajolni veszélyes című operettekben is.​

Viselkedésében és karakterében nem véletlenül hasonlított „egy finom angol úr”-ra. Higgins professzor szerepe telitalálat volt számára. Shaw Pygmalionjában 650 alkalommal alakította a fonetikatanárt Mészáros Ági partnereként, a zenés változat My fair lady-jében pedig 450 estén volt több Eliza mogorva instruktora.

Az 1930-as évek végén tényleg válhatott volna belőle mister. Egy rövid ideig Londonban próbálkozott útkereséssel, ahol a neves szerzővel, Noël Cowarddal is megismerkedett, később mégis hazahúzta a szíve, a veszélyes háborús helyzet ellenére. Többször is volt munkaszolgálaton, ukrajnai szökését követően álnéven bujkált és szenesemberként is dolgozott a józsefvárosi pályaudvaron.

A háború után Várkonyi Zoltán nyomban hívta játszani a Művész Színházba, Básti Lajos pedig a szintén rövid életű Arizona Irodalmi Varietét alapította meg 1945-ben, majd a Nemzeti Színházba vezetett az útja, ahol csakhamar egy közel ötszázas előadásszéria vette kezdetét és egy életre szóló találkozás Az ember tragédiája Ádámjának szerepével. A szerep írásra is ösztökélte a mindig gondolkodó, elmélkedő alkatú színészt. Korábban Sziréna címmel novelláskötete jelent meg, és a Szerelmes antológia című gyűjteményes kötetben is publikált. A Mire gondolsz, Ádám? című szerepelemző könyve lebilincselő stílusban fejti le a dráma jelentésrétegeit. Köztudott volt róla a mély szerepelemzés igénye, a kétszázszor játszott Bolyai Farkas - szerep kapcsán matematikatanárral, Lear király alakítása kapcsán orvos barátaival egyeztetett az elmegyógyintézeti páciensek kórképeiről.

Több műfajban kipróbálta magát és népszerűsége is töretlen volt. A Magyar Nemzet 1954. február 20-ai számában számolt be a budapesti fiatalok álarcosbáljáról, melyen ezerkétszáz fiatal vett részt jutalomból a Parlament kupolatermében, és melynek Básti Lajos volt a hivatalos „hercege”.

Magával ragadóan tudott beszélni a színészi alkotófolyamatról és műhelymunkáról, és tökéletességre törekedett. A fegyelmet a környezetétől is megkövetelte, így nem állt egyszerű ember hírében színházi berkekben. Az elhivatott szerepmegoldásokkal talán egykori tanára, Ódry Árpád 1935-ös diplomaosztó beszédének esszenciája is lebeghetett a szeme előtt: „Egy ember magában kicsiny ahhoz, hogy egy világzúgást elnémítson és a kor sodrával szembeszálljon, de a hite túlélheti őt és segítségére lehet az utókornak.”

A címszereplésében bemutatott Lear király volt a metró-és aluljáróépítkezés miatt felrobbantott régi Blaha Lujza téri Nemzeti Színház épületének utolsó előadása. Több mint egy évtizeddel később Básti Lajos is eltávozott, Farkasréti temetői sírján a Varga Imre szobrászművész által készített krómacél palást és korona jelképezi az öreg Leart.

A rádióban, a szinkronban és a televízióban is sok szép pillanatot szerzett közönségének. A számára a Monte Carlo-i fesztivál Arany Nimfa-díját jelentő Ivan Iljics halála mellett A hamis Néró, A tenger csendje, az Othello Gyulaházán televíziós szerepeiben is emlékezetes volt, de könnyedebb műfajokba is „kirándult”. Megrendítő emberséggel játszotta el élete utolsó szerepét betegen a legendás Abigél tévésorozat iskolaigazgatójaként. Számos színházi közvetítés, verslemez és hangjáték is őrzi senkivel és semmivel össze nem téveszthető bársonyos hangját és egyéniségét, valamint Keleti Márton filmvígjátékainak, vagy a Várkonyi Zoltán által rendezett színes, szélesvásznú Jókai-filmeknek köszönhetően is újra meg újra előtűnik délceg és elegáns alakja.

Lánya ma már szintén híres színésznő, ám pályaválasztási szándékáról kezdetben édesapja nem tudott, hiszen tudta nélkül jelentkezett a főiskolára. Nem sejtették még a jövőt, amikor feleségével, Zolnay Zsuzsával, a Nemzeti Színház örökös tagjával, és gyermekeikkel, Julival és Misivel mókáztak a televízió 1968-as szórakoztató családi műsorában. Nézzék csak, hogyan forgatta fel a tévéstáb a Básti család csendesnek ígérkező estéjét!

Színészi hiszekegyét, Credo-ját így fogalmazta meg 1970-es televíziós portréjában: „Hiszek a portalanított és légkondicionált színpadok és öltözők dolgozó embernek és alkotóművésznek kijáró jövendő évszázadában. Hiszek a jól fizetett műszaki személyzet nesztelen munkájában és a jó színház templomi csendjében. Hiszek a jó díszlet észrevehetetlenségében. Hiszek a színpadi világítás drámai funkciójában. Hiszek a klasszikusok modernségében. Hiszek a tiszta beszéd ábécéjében és a magyar nyelv Arany János-i törvényeiben. Hiszek a színész alá- fölérendeltségében. Hiszem, hogy az élményt és szórakozást nyújtó színház az ország munkakedvének pénzben ki sem fejezhető ösztönzője és emberi fejlődésének formálója. Hiszek a pénztárban. Hiszek a közönségben. Hiszek az ifjúságban. Hiszek a drámai színház humorában. Hiszek a jó komikus drámai erejében. Hiszek a közepes és rossz rendező kártékonyságában, mert a színészbe kapaszkodik, ugyanakkor önnön nívótlanságát hiszi mércének. Hiszek a jó rendező röptető varázserejében, akinek keze nyomán nehéz harcban megszépül a munka, kivirágzik az előadás, igaz nagy formát futhat az együttes, megtelik a nézőtér és mindenki érzi: jó élni. Hiszek a renaissance sodrú író – rendező – színész – dramaturg eszményi létjogosultságában, aki világrangú, hiteles mércét tud állítani a magyar színi világban. Amen.”

Borítókép: Budapest, 1973. november 4. Básti Lajos Kossuth-díjas színművész, érdemes- és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Készítette: Keleti Éva. Azonosító: MTI-FOTO-S__EV19731104005

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 308 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.