Akinek a kezében a karmesterpálca varázspálcává vált

„A karmester nem a hegedűket és nem az ütőket dirigálja, hanem a hegedűst és az ütőst. Tehát tulajdonképpen közvetve vezényli csak a hangszert magát, valóságban a hangszeres művészt dirigálja.”  – fogalmazta meg hitvallását Ferencsik. „Fiatal koromban sokszor mondták: bezzeg neked könnyű, téged szeret a zenekar, mert nem próbálsz. Erre mindig azt válaszoltam: te se próbálj sokat, téged is szeretni fognak. Azóta azt is tudom, hogy miért csináltam én ezt annak idején okosan: amikor nem volt mondanivalóm a zenekar számára, abbahagytam a próbát. Mert a zenekarnak nem azt kell megmagyarázni, amit a négy fal között, a partitúra megtanulása alatt kialakított magában a karmester, hanem azt kell előbb meghallani, hogy mi az, amit ebből a zenekar magától is megvalósít.”

Az 1907. január 18-án született mester első zenei tapasztataira már kisgyermekként szert tett.  A Bástya sétányon vasárnap délelőttönként katonazenekar muzsikált, a karmester őszinte bámulata tárgya volt, akit otthon, a sámlira állva szorgalmasan utánozott. A kicsi gyerek hegedűt kért a Jézuskától, de mégis sírás lett belőle, mert a szülei egy játékhegedűt tettek a karácsonyfa alá, ami bádogból volt, bádoghangon szólalt meg. Ekkor a kis Ferencsik keserves sírásra fakadt, így aztán a szülei pár nap múlva már rendes, kisméretű hegedűt ajándékoztak neki. 

Az első világháborúban elvesztette az édesapját, ezután zenei pályáját a Krisztinavárosi plébániatemplom kántora és orgonistája terelgette, itt került kapcsolatba a dirigálással is. "Másodállásban" szalonzenekarokban is játszott, a gyakorlatban ismerkedett meg zenélés különböző fortélyaival. Bárzongoristaként tánciskolában is közreműködött, a 20-as években, a némafilm utolsó nagy korszakában pedig a Corvin mozi zenekarát erősítette. Elsőre felvették a Nemzeti Zenede tandíjmentes növendékei közé. Orgonistaként kezdett az Operaházban, amelynek több mint fél évszázadon keresztül meghatározó karmestere, főzeneigazgatója volt. A legnagyobb hazai és külföldi énekesekkel és hangszeres szólistákkal dolgozott. 

Az 50-es évek végétől az Állami Hangversenyzenekarral bejárta a világot. Repertoárjának kedvencei közé tartoztak Bartók és Kodály, valamint a bécsi klasszikusok művei. Művészi hitvallását így foglalta össze: „Nekem az életről a legszebbet a zene mondja el, az életem tartalmát a zene adja meg. Az én életemnek azért van értelme, mert muzsikálni tudok.”

BORÍTÓKÉP: Budapest, 1955. január 6. Ferencsik János (1907-1984) Kossuth-díjas (1951, 1961) kiváló művész, az Operaház karmestere a Filharmónia zenekarát vezényli. 1932-től hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekarral, amelynek utóda az Állami Hangversenyzenekar lett. 1953-tól ennek és az Operaháznak is főzeneigazgatója. Az ország legrégibb, az Operaház és a Nemzeti Színház zenészeiből verbuválódó Állami Filharmóniai Társaság zenekarát is rendszeresen vezényelte, amely műsorába kiemelten válogat magyar zeneszerzőktől származó művekből. MTI Fotó/Magyar Fotó. Készítette: Gink Károly. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-782309 

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 310 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.