"Semmi máshoz nem értek, csak a színházhoz"

Azt hiszem, 6-7  éves lehettem amikor Babvirágot játszottam a Szentivánéji álomban. Ez volt az első szöveges szerepem. “Babvirág, Babvirág!” Ennyi volt. 1962 őszétől már az Operettszínház tagjaként játszhattam. Szegeden kis szerepeket alakítottam és tulajdonképpen táncos státuszban voltam. Egyszer a művészportán kiszólt a portás, hogy “Zsuzsika! Magát keresik Pestről!” Ó, az nem lehet, nem, biztos, hogy nem engem keresnek. Már azt hittem, hogy valami beugratás. De igen. És akkor tudtam meg, hogy delegáltnak a helsinki Világifjúsági és Diáktalálkozóra (VIT) Rátonyi Róbert partnereként. Hát, azt hittem elájulok. Olyan csodálatos volt megélni, hogy egy szegedi fruskának, aki csak most kezdte az életet meg a pályáját és aki táncosnak készült, megadatott ez is.

Eljátszottam az operettirodalom legszebb legjobb szubrettszerepeit, és aztán  játszottam primadonnákat is. Amikor felkerültem Pestre az Operettszínházba,  nem éreztem a felelősségét és a súlyát ennek. Fiatalon az ember felelőtlen, nem is méri fel, hova jön, de persze arra volt eszem, hogy a gazdasági igazgatóval megbeszéljem a gázsiemelésem. Szóval pici tudatosság és csipetnyi ösztön: mindig is ez volt jellemző rám és a pályámra.

A Mosoly országával kezdtem az Operettben, majd játszottam A tündérlaki lányokat is, amelyben Sárikát alakítottam: imádtam, nagyon aranyos, de nehéz szerep volt Ajtay Andorral. Básti Lajossal együtt pedig játszhattam a My fair lady-t, ami reveláció volt a magyar színházi életben. Ez volt az első musical, amit bemutattak Magyarországon - hatalmas szenzáció volt. A nézőtér előrejött a zenekarig, és úgy ünnepeltek bennünket. Básti csináltatott nekem egy My fair lady babát, amit virágáruslány ruhájába öltöztettek fel, tőle azt kaptam a jubileumi előadásra.

Előfordult, hogy fiatalabb koromban egy hónapban 36 előadást játszottam. Amikor meglátja az ember a ruháit a színházi öltözőben, akkor jön az átalakulás és megvilágosodás, hogy ma kit is fog játszani.

Mindenkivel jóban voltam az Operettszínházban. Velük tanultam az életet, a szakmát és a felnőtté válást. A Fővárosi Operettszínház tagjának lenni egy ilyen társulatban hihetetlen rangot jelentett akkor és számomra jelent most is. Mivel főiskolára vagy akadémiára nem jártam, nem tudom hogy kitől - talán önmagamtól belülről? - tanultam a szakmát. Minden szerep előtt megmozdul és elindul bennem az ösztön, hogy ezt a szerepet hogyan kell megformálni, ezt követően pedig egyszer csak tudatosítom magamba, hogy ez jó irány.

Aztán egyszer csak két évre bezárkóztam. Nem mentem színpadra, nem játszottam semmit, csak érezni akartam azt, hogy hogyan tovább. Semmi máshoz nem értek, csak a színházhoz. Odaültem a tükör elé, minden tükröt letakartam a lakásban. Nem akartam látni, hogy elmúlt az idő. Két évig nem csináltam semmit. Akkor kezdtem belenőni a mostani szerepeimbe. A Csárdáskirálynő Cecíliájaként tértem vissza, addigra megbékéltem a korommal, a sorssal, és megbékélt velem is a színház, így szubrett szerepek helyett anya- vagy komikaszerepeket kaptam. Nagy sikerem volt, szerettem és ezt követően a függönyöket is levettem a tükrökről, mert onnantól tudtam, hogyan tovább.

Moldova György Az ifjú gárda, avagy ugyan már Ibolyka című előadásban a prózai  szerepemmel is visszatértem, majd nagy sikert aratott az Operettszínházban a Kabaré, amelyben Schneider kisasszonyt alakítottam. Még a legnagyobb színikritikusok is az egekbe magasztaltak bennünket.

Jó egészséget és boldog születésnapot kívánunk a Nemzet Színésze kitüntető cím legfrissebb birtokosának!

Borítókép: Lehoczky Zsuzsa Denise de Flavigny szerepében Hervé Nebáncsvirág című operettjében a Szegedi Nemzeti Színházban Szeged, 1959. szeptember 24-én.  Készítette: Tóth Béla Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-810595

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 302 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva további érdekes felvételeket talál.