Rádióélet – műsorújság, képeslap, magazin a javából

A húszas évek a rádió hőskora volt. A tehetősebbek nappalijában drága gyári készülékek követeltek maguknak helyet, az amatőrök viszont maguk eszkábálták össze készülékeiket. A félhomályos lakásban mindenkit elbűvölt a készülék zöldes varázsszeme. A rádió gyökeresen felforgatta az érzékelést, ami a költők képzeletét is megragadta. Babits Mihály ráébredt, hogy a kirepült hang nem vész el a messzeségben: „Óh, halhatatlan hallhatatlan hangok!” Tóth Árpádnak „Valami messzi jazzt üzen az éter”, Kosztolányi Dezső tárgyilagosan állapította meg: „Mily józanul kong pesti rádiómba / a Westminster Abbey harangja.” Az 1929. szeptember 28-tól 1944 decemberéig megjelenő Rádióélet mindenekelőtt a rádió műsorát közölte, ismertette és népszerűsítette magas színvonalon, ami elsősorban a főszerkesztő, Halász Gyula érdeme. A lapban minden megtalálható volt, ami felkelthette az érdeklődést: divat, ételreceptek, fejtörők, keresztrejtvény, viccek. Mivel a rádiózás újdonság volt, a lapszámok egy részében szakértők taglaltak technikai kérdéseket, vételi fortélyokat ismertettek, tanácsokat adtak, tervrajzokat tettek közzé, melyek megkönnyítettek a rádiókészülékek építését. A Magyar Rádió technikai hátterének fejlesztéséről is rendszeresen hírt adott az újság. A világszínvonalú, építészeti kialakításában merész és irányadó lakihegyi antenna átadása 1933 decemberében fontos esemény volt a rádió életében. A Magyar Rádió és a Rádióélet munkatársai kiváló viszonyt ápoltak a rokon vagy rokonítható műfajok képviselőivel. A szépirodalom kiválóságai – Cs. Szabó László, Herczeg Ferenc, Hunyady Sándor, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Szép Ernő, Tamási Áron, Zilahy Lajos stb. – rendszeresen feltűntek a lapban: írásuk jelent meg, interjú készült velük, beszámoltak legújabb műveikről, illetve arról, ha éppen a rádió mikrofonja elé ültették őket. A közönség hamar megtanulta az új rádiós kifejezéseket, elsajátította az új tolvajnyelvet, és roppant kíváncsi volt azokra, akiket nem láthatott, csak a hangjukat hallhatta, elsősorban a „mikrofónszínésznőkre”. A címlapok teret adtak a trianoni Magyarország emblematikus épületeinek, tájainak, a magyar parasztság népviseletének, szokásainak, jellegzetes életképeinek. Számos címlapfotót készített a lapnak Balogh Rudolf, aki a magyaros fényképezés művelőjeként lett Európa-hírű a harmincas-negyvenes években. Felvételein derűs, idillikus vonásokkal ábrázolta a magyar népéletet és a hazai tájat. A Rádióélet nem látott vetélytársat a harmincas évek elejétől diadalútját járó hangosfilmben, rendszeresen hírt adott a magyar és a nemzetközi filmvilág eseményeiről. A film ekkor élte második fénykorát, és a magyar filmgyártás – az Amerikai Egyesült Államok és Németország mögött – a harmadik volt a világon. A címlapért kiélezett volt a verseny. Néhány színésznő, aki többször is a Rádióélet címlapjára került: Bajor Gizi, Bársony Rózsi, Bulla Elma, Dayka Margit, Karády Katalin, Mezey Mária, Muráti Lili, Perczel Zita, Szeleczky Zita, Tolnay Klári, Tőkés Anna, Turay Ida. Borítókép: Karádi Katalin a Rádióélet címlapján, 1942.01.15 / 2 / 001, NEWS-REL19420115001, 1942. év, 2. hét, 1942. január 15. - 1942. január 22.