Toldi – Jankovics Marcell utolsó rendezése

Október 21-én lenne nyolcvanéves Jankovics Marcell. A május 29-én elhunyt művész a Toldi bemutatóját már nem érhette meg. Arany János elbeszélő költeményének 13 részes rajzfilmváltozatát a Duna Televízió szeptember 19-től vetíti.

Karakter

2021.10.21 | olvasási idő: kb. 3 perc


Jankovics Marcell 1960-ban került a Pannónia Rajzfilmstúdióba, három év múlva már önállóan készítette animációs filmjeit. Az ő nevéhez fűződik az első egész estés magyar rajzfilm, a János vitéz (1973). A Magyar népmesék (1977), a Mondák a magyar történelemből (1986) című sorozatok, a Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002) című egész estés rajzfilmek legendás példái a népművészet iránti vonzalmának.

A Fehérlófia című animációs film egyik jelenete (MTI Fotó)

Az 1980-as évek elején megálmodott, de csak 2011-ben bemutatott Az ember tragédiájának minden színét más-más stílusban alkotta meg. 1992-ben egyik alapítója volt a Duna Televíziónak. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2014-től alelnöke volt. Megkapta a Balázs Béla-díjat (1974), a Kossuth-díjat (1978) és a Prima Primissima díjat (2007). A Magyar Örökség díjat 2013-ban vehette át, 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal ismerték el munkásságát, 2009-ben a Kulturális Világtanács Leonardo da Vinci-díjára érdemesítették.

Részlet a Toldi című animációs filmsorozatból

Évtizedek óta nem született olyan nagyszabású animációs filmsorozat, mint a Toldi, melynek egyes epizódjai szeptember 19. óta láthatóak a Duna Televízió képernyőjén. A tévésorozat – Arany János művének megfelelően – előhangból és tizenkét részből áll. A cselekmény szereplői mellett elbeszélőként a szemérmes költő, Arany János is megjelenik, ő meséli el és értelmezi az eseményeket.

Jankovics Marcell utolsó alkotása is remekmű. A Toldiban a képes krónikák, a magyar népmesék és a legújabb animációk stílusát ötvözte egybe, tette korosztályoktól függetlenül mindenki számára élvezetessé. Arany János veretes, ma is eleven szövege, a pompás képek és a jól megválasztott zene szerves egységet alkot. A bemutatkozás óta eltelt több mint egy hónap alatt megfogalmazott kritikák visszatérő eleme, hogy egy-egy epizód túlságosan rövid.

Részlet a Toldi című animációs filmsorozatból

Borítókép: Részlet a Toldi című animációs filmsorozatból

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 306 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva további érdekes felvételeket talál.

További cikkek:

Rádióarchívumot nyitottunk!

Jó hírt hoztunk, melyre régóta és sokan vártak: több száz hangoskönyv válik szabadon hozzáférhetővé az (MTVA Archívumában)[https://archivum.mtva.hu/radio] az (m3.hu)[https://archivum.mtva.hu/m3/open] tartalmas szórakozást nyújtó műsorai mellett.

Május 1. a munka és a magyar televíziózás ünnepe

Május első napjának kitüntetett szerep jut a magyar televíziózás történetében. 1957-ben külső helyszíni közvetítéssel ezen a napon indult a rendszeres tévéadás egy angol PYE közvetítőkocsi segítségével, természetesen a május 1-jei felvonulással a középpontban. Azóta sok-sok év telt el, s most újabb mérföldkőhöz érkeztünk.

Húsvét, a keresztények legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, a legnagyobb keresztény ünnep. Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, s ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.

"Semmi máshoz nem értek, csak a színházhoz"

Lehoczky Zsuzsa színésznőnek élete a színház. S mivel a színház örök, ő maga is az. Boldog születésnapot a nyughatatlan, csodálatos hangú, ezerarcú énekes-színésznőnek!