A Nemzeti Filharmonikusok online műsora

Az MTVA és a Nemzeti Filharmonikusok szeretné megkönnyíteni a kultúrához történő hozzáférést. Annak érdekében, hogy minél szélesebb körhöz juthassanak el az értékes komolyzenei tartalmak, az MTVA archívumi felületén ingyenesen és szabadon elérhetők a zenekar felvételei.

2020.04.30 | olvasási idő: kb. 0 perc


A Nemzeti Filharmonikus Zenekar története 1923-ig nyúlik vissza: akkor alapították Székesfővárosi Zenekar néven. 1952-ben az akkor Magyar Állami Hangversenyzenekar nevet viselő együttes élére a világhírű magyar karmester, Ferencsik János került, és haláláig igazgatta. Ezt követően Kobayashi Ken-Ichiro, majd Kocsis Zoltán vették át a zenekar vezetését. 2017 óta Hamar Zsolt a zeneigazgató. A klasszikus művek mellett a közelmúlt és napjaink magyar zenéjét is megszólaltatják, hangsúlyos Bartók-repertoárjuk, valamint népszerűek kamarazenei és ifjúsági koncertsorozataik is.

A Nemzeti Énekkar 1985-ben alakult, története alatt Magyarország vezető hivatásos kórusává vált, melynek repertoárján egyaránt szerepelnek zenekar-kíséretes kompozíciók, oratóriumok, valamint a cappella művek. A kora barokktól kezdve a kortárs darabokig mindenre nyitottak, merev műfaji határok. Az együttes a hazai koncertek mellett nemzetközi felkéréseknek is rendszeresen eleget tesz. Az együttes művészeti vezetője 2016. január 1-től Somos Csaba.

Online programfüzet

François Leleux és az NFZ - Meghallgatom
Brahms és Puccini - Hamar Zsolt - Meghallgatom
Dvorak: Stabat Mater - Carlo Montanaro- Meghallgatom
Dvorak: Requiem - Hamar Zsolt - Meghallgatom
Bécsi klasszikus mesterek Ton Koopmannel- Meghallgatom
„NEW YEAR’S EVE” - Nemzeti Énekkar - Meghallgatom
Hatvan esztendő világai - Sylvain Cambreling- Meghallgatom
Mahler: II. szimfónia "Feltámadás" - Meghallgatom
Origo - Eötvös Péter - Meghallgatom
…mint üstnek zengése - Kovács János - Meghallgatom
Hősi élet - Michael Sanderling - Meghallgatom
mozArt - Hamar Zsolt- Meghallgatom


További cikkek:

Húsvét – a kereszténység legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, a legnagyobb keresztény ünnep. Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, s ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.

Hobbyjuk a csillagos ég

A XX. század hatvanas évei az űrkutatás egyik aranykorát jelentették. De vajon mit jelentett ez az akkori Magyarországon a hétköznapokban, a vasfüggöny mögött, a hiánygazdaság kellős közepén? Ezt a világot mutatja be a fél évszázaddal ezelőtt készült Hobbym: a csillagos ég című dokumentumfilm.

Szalag sztorik

Gondolkoztak már valaha azon, milyen élmény lehet egy tévés archívum összes kincséhez hozzáférni? Válogatni a régebbnél régebbi, érdekesebbnél érdekesebb felvételek között? Ha kíváncsiak, a Szalag sztorikkal megmutatjuk.

Anyci, Apci és a többiek, azaz a Família Kft.

1991. októberében új fejezet nyílt a magyar televíziózásban. Ekkor kerül műsorra a Família Kft. első néhány epizódja azzal a céllal, hogy fölmérjék a sorozat iránti érdeklődést (angolul pilot). S hogy miért volt erre szükség, miben rejlett a kockázat, amikor a magyar gyártás ezt megelőzően is ontotta magából a minőségi sorozatokat, melyek iránt folyamatosan nagy volt az érdeklődés?